A dinoszaurusz-kutatás újdonságai

A dinoszauruszok nem szűnnek meg ámulatba ejteni az embert. Mióta az első Iguanodon csontváza napvilágra került, se szeri se száma a dínókról szóló képeskönyveknek és fantasztikus történeteknek. (Még a Sherlock Holmes regények szerzője, Sir Arthur Conan Doyle is írt a dinoszauruszok uralta Elveszett világról.) Pár éve a Jurassic Park keltette fel az érdeklődést újra a dínók iránt, most pedig egy újabb őshüllős filmet csodálhatunk meg a moziban a Disney stúdió Dínóját.

Giganotosaurus

De nem csak a laikusokat, a tudósokat is folyamatosan foglalkoztatják ezek a különös lények. Néhány éve izgalmas leletek kerültek elő a mongol Góbi-sivatagból, többek között az azóta híressé vált Velociraptor és nemrég akadtak rá Dél-Amerikában egy a Tyrannosaurus rexnél is nagyobb ragadozóra, a Giganotosaurusra. Az újabb és újabb leletek és a régiek tüzetes átvizsgálása legalább annyi új kérdést vet fel, mint ahány korábbit megválaszol. Jelenleg négy fő kérdése van a dinoszauruszok kutatásának: meleg- vagy hidegvérű állatok voltak-e, volt-e náluk fejlett utódgondozás, mely csoportokból származtak és milyen csoportok származtak belőlük valamint az örökzöld téma, miért tűntek el olyan hirtelen, mi okozta kipusztulásukat. Nézzük ezeket sorjában!

Harminc éve csak gúnyos kacajt kapott volna, aki komoly tudományos körökben melegvérű, fürge és okos dinoszauruszokról beszélt. Ma már azonban egyre biztosabbnak tűnik, hogy a buta és lassú, kihalásra rendeltetett dínókról alkotott kép tarthatatlan. Az állatok testfelépítése alapján egyértelmű, hogy a ragadozók folyamatosan voltak képesek gyorsan futni. Sok olyan dinoszauruszt is találtak, melyek olyan hideg éghajlaton éltek, ahol ma nem képesek hidegvérű állatok megélni. Mindezek alapján egyes paleontológusok felvetették a gondolatot, nem lehetséges-e, hogy léteztek melegvérű dinoszauruszok is. A kérdést eldönteni látszott, mikor egy ritka szerencsés leletben vizsgálható volt egy kisebb ragadozó dinoszaurusz szíve, és a vizsgálatok alapján egyértelmű lett, hogy annak felépítése majdnem teljesen megegyezik a ma élő melegvérűek szívének szerkezetével. Még egyértelműbb lett a helyzet, mikor

Életkép a Júra korból

Kínában olyan kövületek kerültek napvilágra, melyeken jól megfigyelhető volt a testet borító apró tollak dús bevonata. Ilyen hőszigetelő kültakaróra ugyanis csak a testmeleg megőrzése miatt lehet szükség.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden dínó melegvérű lett volna, számítások kimutatták, hogy ha a hatalmas (30 tonnás) Apatosaurus melegvérű lett volna, vérkeringésének fenntartásához legalább 800 kilogrammos szívre és 600 Hgmm-es vérnyomásra lett volna szüksége. Mindezek ellenére ma már ezeket az óriásokat sem tartják afféle tunya behemótoknak, akik csak félig vízbe merülve bírják el saját súlyukat. Nyomaikból kiderül, hogy szárazföldi lények voltak és kényelmes sétájuk során is 6,5 km/órás tempóban gyalogoltak, vagyis gyorsabban, mint egy ember.

Az dínók viselkedéséről alkotott képet sokáig a ma élő hüllők viselkedésére alapozták. Ennek alapján lassú és nem túl intelligens lényeknek képzelték őket. Mára már ez az elképzelés is tarthatatlanná vált. A legfontosabb lelet ebből a szempontból egy Maiasaurus telep volt. Ezen a telepen, melyet egy vulkánkitörés pusztított el, több tízezer állat élt együtt.

Öreg Maiasaurus fiatalokat vezet

Öregek, fiatalok és fiókák együtt. A fészkek fedetlenek (sok más dinoszaurusznál is), amiből egyértelmű, hogy a szülők testükkel kellet, hogy védjék a tojásokat az időjárás viszontagságaitól. (A mai hüllők mind elássák tojásaikat.) A fészkekben a tojáshéjak alaposan össze voltak taposva, amiből arra lehet következtetni, hogy a fiókák hosszabb időt töltöttek el ott. Több hónapos fiatalokat is találtak a fészkekben és az utódok súlygyarapodásának sebessége alapján az is feltételezhető, hogy a szülők (a ma élő madarakhoz hasonlóan) táplálták fészeklakó utódaikat. Egyes kutatók az egyedek elhelyezkedése alapján nem tartják lehetetlennek, hogy az utódnevelés a telepen munkamegosztásban, a mai pingvintelepek óvodáihoz hasonló rendszerben folyt. Szintén a csapatokban talált növényevők elhelyezkedésének elemzéséből vált világossá az is, hogy a hordák a mai patásokhoz hasonlóan fejlett csoportot alkottak, melyben a fiatal és gyengébb egyedek a horda közepén, a nagyobb védelmet nyújtó helyen legeltek. A kisebb testű ragadozók kövületeinek vizsgálatából és az általuk hagyott nyomokból az is egyértelmű, hogy nem egy faj falkákban vadászott, a mai farkasokhoz hasonlóan. Ez pedig már komoly kommunikációt és együttműködést feltételez az egyedek között.

A legokosabb dínó, a Troödon

Korábban a dínók intelligenciájának mérőszámául az agytérfogat és a testtömeg hányadosát használták. Ma azonban már tudjuk, hogy a nagyobb test mozgatása nem feltétlenül igényel egyenesen arányosan nagyobb agyat, hiszen az izomcsoportok száma nem feltétlenül nő a testméret növekedésével. A megfelelően korrigált számításokkal még az igazi óriások sem tűnnek különlegesen butának. Egyes kisebb ragadozók agytérfogat/testtömeg hányadosa pedig messze magasabb bármely ma élő hüllőénél.

Különös felfedezéseket eredményezett a dínók eredetének kutatása is, ma már elfogadott nézet, hogy a legkorábbi dinoszauruszok két lábon jártak, és a négy lábon járás csak másodlagosan alakult ki. Ez magyarázatot ad arra is, hogyan alakultak ki a ma élő hüllőknél található tolólábak helyett az emlősökéhez hasonlító járólábak.

Életkép a Kréta korból

Szintén sok vita tárgya, hogy a madarak ősei vajon a dinoszauruszok és a mai hüllők szétválása előtt váltak-e el ettől az ágtól, vagy pedig a dinoszauruszokból alakultak-e ki. A korábban már említett tollas dínók felfedezése komoly érv amellett, hogy a dinoszauruszokban a madarak őseit is tisztelhetjük. Természetesen az egyik legizgalmasabb kérdés, sőt az őslénytan egyik legnagyobb rejtélye, hogy miért tűntek el a dinoszauruszok.

Számtalan elmélet próbálta már magyarázni, mi okozhatta kipusztulásukat. A 60-as években elterjedt nézett szerint a túlzott specializáció lett a vesztük. Nem voltak képesek reagálni az éghajlati változásokra. Ma már biztos, hogy ez a változat teljes mértékben ellenkezik a tényekkel. A földtörténeti Középkor végén, a Kréta időszakban is bőven voltak generalista dinoszaurusz fajok, melyeknek jól kellett volna tűrniük a változásokat. Az divatos elméletek között megtalálhatjuk a klimatikus változásokat (amit a kontinensek vándorlása okoz), a fokozott vulkáni tevékenységet és az ezáltal okozott üvegház-hatást, egy közeli szupernóva robbanását és valamilyen dínóspecifikus fertőző betegséget is.

Meteorit érkezik

Az újabb elméletek közül azonban egyre szélesebb körben válik elfogadottá Walter Alvarez 1980-ban közreadott tézise, amely egy hatalmas meteoritnak szánja a fő szerepet a dínók kipusztításában. Eszerint mintegy 66 millió évvel ezelőtt egy 10 kilométer átmérőjű meteorit csapódott a mai Yucatán-félsziget helyére. A Mexikói-öböl ennek a meteoritnak a krátere. Nemrég fúrásokat végeztek Floridánál az óceáni kőzetben és ezek eredményei alapján majdnem bizony, hogy az Alvarez-meteorit valóban létezett. Alvarez modellezte, milyen következményekkel járhatott egy ilyen becsapódás. Arra jutott, hogy egyrészt a felforrósodott levegő a kontinens felé sodródott és lángba borította egész Észak-Amerikát, másrészt annyi por került a légkörbe, ami évekre jelentősen csökkentette a Földre jutó napfény mennyiségét. Mindez természetesen drasztikus éghajlati változásokat vont maga után, melyek a dinoszauruszok kihalásához vezettek.

Korábban a úgy vélték a tudósok, hogy a katasztrófáknak nincsen komoly hatásuk az élővilág evolúciójára. Úgy érezték ezzel pont az a Cuviér-féle katasztrófa-elmélet lopakodik be a hátsó ajtón át a biológiába, amit Darwin söpört le a pályáról. Mára azonban már túl sok a bizonyíték arra, hogy tagadni lehetne a katasztrófa tényét.
Bár Alvarez elmélete nagyon tetszetős, mégsem ad tökéletes választ a kérdésre. Egyrészt azért nem, mert dinoszauruszok hanyatlása már évmilliókkal korábban megkezdődött, igaz a Kréta korszak legvégén hirtelen felgyorsult. Másrészt azért mert nem ad magyarázatot arra, miért nem szenvedték meg a katasztrófát éppennyire az emlősök és a hüllők, miért hagyta majdnem érintetlenül a tengeri élővilágot. A jelenleg tartott elképzelés szerint a dinoszauruszok kipusztulása valamilyen más okból már korábban megkezdődött és a meteorit becsapódása volt a kegyelemdöfés.