"Bízz az álmaidban, s ne félts megvalósítani őket. Ha szívvel-lélekkel teszel értük; hidd el, meglesz az eredménye."

Mikor még általánosba jártam:
Nem tudom pontosan, mikor kezdett el érdekelni a lovaglás - talán még óvodás koromban, talán csak általános suliban - nem tudom. Annyi biztos, hogy nem egyszer néztem irigykedve azokra az osztálytársaimra, akik majdnem minden délután eljártak lovagolni, s hányszor képzeltem el, hogy én is ilyen gyakran üljek lóháton.. Szüleim persze hallani sem akartak róla.

Aztán ez történt 2009. június 4-én:
Mindig is imádtam lovagolni. Már annak is rülhettem, ha egy évben egyszer egy öt percecskére ráülhetek egy ló hátára, vagy ha félévente megsimogathattam egy lovat. A magyar vizsga után, június 4-én tesóm az óvodatársaival elment egy kirándulásra Szentistvánra és környékére, s jobb híján én lettem a kísérője. Csak felnőttek, illeve csak gyerekek voltak ott, így nem csoda, hogy eleve nem néztem kitörő örömmel ezt az egészet. Arra vártam csak, hogy ebéd után kimehessünk végre arra a bizonyos tanyára, mert szeretek állatok közelébe lenni - s nem titkolom, bíztam benne, hogy lesz ott egy ló is. Mikor kiértünk, kiderült persze, hogy mindenki mehet egy kört Dórán, a helyi lovon, így szinte mindenki örült. Nem is tudom, mikor ültem utoljára lovon, így elképesztően megörültem a hírnek. Miután mindenki ült rajta, hirtelen elkezdett terjedni a hír, hogy van lovaskocsi is - én viszont sokkal szívesebben maradtam volna Dórával. A gazda is nyilván észrevette, így még thettem egy-két kört Dórával^^ Elkezdtem beszélni a gazdával, aki a végén mondta, hogy bérmikor szívesen kijöhetnék - csak nyilván nem gondolta komolyan. Én pedig, a naiv természetemmel beleéltem magam ebbe az egészbe.

2009 nyarán:
Kicsivel több, mint egy hónapig hajkurásztam a lehetőséget, s próbáltam szervezkedni, hogy kijárhassak oda lovagolni. Nagy meglepetésemre szüleim meg is engedtéék volna,csak aztán kiderült, hogy az az ember mégse tudna vállalni, mert ő sem hivatalosan tanult meg lovagolni, stb, stb, így az egészből lett egy nagy pofáaesés. Visszarántottak a célvonaltól, s mivel küzdő típus vagyok, s mindenképp el akarom érni azt, amit akarok, itt nem adtam fel. Miskolcon s környékén rengeteg lovardát kutattam fel, de mindegyik túl drága volt. Ez ment egész nyáron, és addigra már a szüleimnek is elegük lett ebből az egészből, de főként apumnak. Ettől függetlenül a vágy még mindig hajtott, így könyörögtemmég egy sort, hogy hadd menjek ki barátnőmmel egy nem messze lévő városkába, ahol a barátnőm egyik családtagja egy ilyen farmszerű helyen dolgozik - mindhiába.

Aztán augusztus elején...
Apum elment megjavíttatni a kocsiját a tőlünk alig párszáz méterre lévő autószerelőhöz, s mikor visszatért, közölte, hogy egy másik kocsitulajdonos ajánlotta neki Renit, telefonszámmal együtt. 2500-ért vállal órákat, négy kilométerre az otthonomtól - felhívtam hát, s úgy éreztem, végre minden sínen van. Augusztus 7-én mentem ki oda először, s végre úgy éreztem, érdemes volt ezért ennyit küzdenem.

Csakhogy...
történt azóta valami. Háromszor voltam Reninél, s a negyedik óra csak azért sem akart öszejönni - vagy nekem nem volt rá pénzem, vagy reninek nem volt jó. Aztán látszólag minden jó lett volna - mikor Reni bejelnti, hogy már nem fog ott dolgozni. De ha egy hét múlva felhívom, tud ajánlani egy másik valakit - így aránylag megkönnyebbülten tettem le a telefont, de nem tudtam teljesen lenyugodni.

Happy...minden, csak nem end.
Mielőtt még visszahívtam volna Renit, egyik évfolyamtársam ajánlott egy helyet - ugyanilyen árral, bár pár kilométerrel messzebb. Mindeközben Nagyim is ajánlott egy helyet, amiről rövidesen kiderült, hogy egy és ugyanaz - így hát október elején felhívtam azt az oktatót, s végül megegyeztünk abban, hogy október 8-án, körülbelül egy hónappal az eső lovaglóórám után, 6-tól 7-ig mehetek is lovagolni. kicsikét csúszott az óra, de azon kívülminden tökéletes volt^^ Azóta is oda jároks mostmár nagyon úgy tűnik, hogy egy jó ideig ott is maradok^^ Következő kihívásom: kijutni terepre:D - mondtam akkor.

Február 6. és március 3.
Eddigi két tereplovaglásom:D A február 6.-ai egy január 31-es terep csúszása volt. Hóban volt, két órás és gyönyörű *-* A másik pedig egy gyönyörű délutánon, életem egyik legszebb napja, suliban is minden jó összejött akkor:D 3 órás volt, ugyanannyiért mint a kettő órás. Mondjuk ami azt illeti, sikerült eltörnöm egy piciny csontomat, de jelenleg röhögve gyógyulok ki belőle.^^" Kitartás, türelem, bátorság, és éberség kell a lovagláshoz(: Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen szép élményem (gondolok itt a terepre..:D)

Tehát ha miskolci vagy, és ugyanazt szeretnéd, amit én akartam hosszú hónapokon (sőt, éveken keresztül), hidd el, tudok ajánlani egy jó helyet^^ ha kíváncsi vagy, akkor katt ide^^